Csűrös Zoltán

csuros zoltan

Főiskolai hallgató

(2220 Vecsés Mária u. 1/a.). Budapesten született 1929-ben és Budapesten hunyt el 1956. november 6-án.

1938-ban került a családjával Vecsésre és innen járt a pesti gimnáziumba, majd a Képzőművészeti Főiskolára. Ebben az időszakban tevékeny tagja volt a vecsési színjátszó csoportnak és sok plakátot is készített az előadásokhoz. 1956-ban V. éves egyetemi hallgató volt. A húga szerint „November 6-án kb. harmincad magával a Budapesti Képzőművészeti Főiskolán tartózkodtak, ahol a megszállók elleni tiltakozásul plakát-karikatúrákat rajzoltak. Valaki feljelentette őket és a magyar pufajkások a szovjet katonákkal körbezárták az épületet. Ő és társa feltartóztatták a támadókat, amíg a többiek egy faláttöréssel megmenekülhettek. Ez azonban az ő és a társa életébe került.” 

Emléküket a főiskola falán elhelyezett emléktábla név szerint is őrzi. Hősiességüket 1994-ben a Nagyközségi Önkormányzat posztumusz Vecsés Díszpolgára címmel ismerte el.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!



catchme refresh

Joomla Extensions powered by Joobi