Koncz János

konczjános

Vasúti kocsi lakatos

(2220 Vecsés Kossuth u. 10). Budapesten született 1897. február 15-én és Vecsésen hunyt el 1987. május 13-án. 1908 óta lakik Vecsésen.

A Rottenbiller utcai polgárit 1911-ben végezte el. 1914-ben szabadult föl lakatossegédként. 1915-től a MÁV műszaki kocsilakatosaként dolgozott. Az 1918-as vasutassztrájk egyik szervezőjeként statárium elé állították. A Margit körúti fogházból Landler Jenő szabadította ki. 1920-ban fegyelmi eljárást indítottak ellene, mert szervező, agitátor és vöröskatona volt.

1922-ben a Szociáldemokrata Párt vecsési titkára, amiért rendőri felügyelet alá helyezték. 1923-ban az arató sztrájk alkalmával igazságos bért követelt a Halmy-birtok tiszttartójától. 1945 után minden helyi politikai, mozgalmi, társadalmi tevékenységben részt vett. Tagja lett a Munkás Dalkörnek.

Képviselő, majd 1950-1967 között tanácstag, VB-tag, járási tanácstag volt. 1948-1967 között népi ülnök a monori járásbíróságon. 1947-1976-ig alapító és igazgatósági tagja a helyi FMSZ-nek, majd ÁFÉSZ-nek. 1960-1976-ig szervezője és vezetőségi tagja az Ivóvíztársulatnak. Minden rendezvényen elmaradhatatlanul felszólalt, hosszú beszédekben kritizálva a helyzetet.

(2220 Vecsés Mária u.) 1911. július 25-én született Budapesten és Vecsésen hunyt el 2001. szeptember 11-én. Híres pedagógus családból származott. Édesapja Kiss Márton tanító és édesanyja Csorba Ida tanítónő, aki Táncsics Mihály unokája volt. Gyermekkorától Vecsésen élt és ő is tanító lett. A Falusi Általános Iskolában öt évtizeden át tanított, és gyermekek ezreit nevelte tisztességre, becsületre, hazaszeretetre. Áldozatos munkáját Vecsés Nagyközség Önkormányzata 1994-ben Vecsés Díszpolgára cím adományozásával ismerte el.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!



catchme refresh

Joomla Extensions powered by Joobi