Kovács Zoltán

kikicsodaprof2

Kántortanító

(? 1905 – Budapest, 1985) Az 1920-as években a felsőtelepi iskolában tanított. A Petőfi téri római katolikus templom kántora volt, majd Pestre került. Nagy létszámú, 45 főből álló, kitűnő egyházi énekkart szervezett.

1932-ben rendszeresen részt vettek környék egyházzenei rendezvényein. (Albertirsa, Cegléd), de világi műveket is betanultak és az akkor szokásos műsoros esteken nagy sikerrel szerepeltek.

(2220 Vecsés Mária u.) 1911. július 25-én született Budapesten és Vecsésen hunyt el 2001. szeptember 11-én. Híres pedagógus családból származott. Édesapja Kiss Márton tanító és édesanyja Csorba Ida tanítónő, aki Táncsics Mihály unokája volt. Gyermekkorától Vecsésen élt és ő is tanító lett. A Falusi Általános Iskolában öt évtizeden át tanított, és gyermekek ezreit nevelte tisztességre, becsületre, hazaszeretetre. Áldozatos munkáját Vecsés Nagyközség Önkormányzata 1994-ben Vecsés Díszpolgára cím adományozásával ismerte el.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!



catchme refresh

Joomla Extensions powered by Joobi