Lőrincz Ferencné (Geringer Erzsébet)

kikicsodaprof2

Alpolgármester asszony


MSZP elnök, alpolgármester (2220 Vecsés Fő u. 185).

Vecsésen született 1943. augusztus 9-én. A közgazdasági technikumot 1976-ban Pesten végezte, és az egységes tanácsi szakvizsgát 1982-ben tette le. Képesített könyvelő, tervező és statisztikus.

1957-1966 között a Duna Konzervgyárban, majd 1966-1979 között Vecsésen a Gázüzemben dolgozott. Tevékenyen részt vállalt a társadalmi-politikai életben: 1957-től szakszervezeti tag és MSZMP tag. 1967-1971 között járási tanácstag, 1982-1989-ig községi tanácstag, és vb.tag is. 1979-től a Nagyközségi Tanács személyzeti főelőadója, majd 1984-1989 között az MSZMP Nagyközségi Bizottságának függetlenített titkára volt. 1990-től GMK tagként dolgozott.

1990-től belépett az MSZP-be, melynek színeiben 1994-től helyi önkormányzati képviselő, és 1995-től alpolgármester lett. A 2010-es választások után a szociális bizottság külsős tagja. 1976-ban Kiváló dolgozó kitüntetést kapott és a településért végzett munkáját 2011 júniusában Vecsés Város Önkormányzata díszpolgári címmel ismerte el.

(2220 Vecsés Mária u.) 1911. július 25-én született Budapesten és Vecsésen hunyt el 2001. szeptember 11-én. Híres pedagógus családból származott. Édesapja Kiss Márton tanító és édesanyja Csorba Ida tanítónő, aki Táncsics Mihály unokája volt. Gyermekkorától Vecsésen élt és ő is tanító lett. A Falusi Általános Iskolában öt évtizeden át tanított, és gyermekek ezreit nevelte tisztességre, becsületre, hazaszeretetre. Áldozatos munkáját Vecsés Nagyközség Önkormányzata 1994-ben Vecsés Díszpolgára cím adományozásával ismerte el.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!



catchme refresh

Joomla Extensions powered by Joobi