Nagy István Elek

nagy istvan elek

Fényképész

Nagy István Elek fényképészmester, videós, mentálhigiénés szakember Baranya megye szép nevű falujában, Hímesházán született 1940. július 26-án. Bátaszéken nevelkedett és ott végezte általános iskolai tanulmányait. 1958-ban a szekszárdi Garay János Gimnáziumban érettségizett. Győrben 1963-ban elvégezte a Római Katolikus Hittudományi Főiskolát, és Pécsett még ugyanabban az évben pappá szentelték.

Öt évig a Pécsi Egyházmegyében káplánként szolgált több plébánián (Nagymányokon, Nagynyárádon, Vásárosdombóra, Sombereken és Sásdon.) majd VI. Pál pápa felmentő engedélye alapján Pécsett házasságot kötött Bálint Annával, aki a komlói posta alkalmazottja volt és a munkája mellett végzett jogi egyetemet. Egy ideig Budapesten a Hídépítő Vállalatnál dolgozott szállítómunkásként majd szállításvezetőként. 1969-ben költöztek Vecsésre, mai otthonukba.

Budapesten a Forte Laboratóriumban, majd a Főfotónál fotósként alkalmazták a fotókidolgozásban is sikeres szakembert, aki a fotós szakmában szakvizsgázott, majd mestervizsgát is tett. Videofelvevő tanfolyamot is végzett, kiváló minősítésű oklevéllel, és csak hatan kaptak működési engedélyt. Tagja a Magyar Fényképész Ipartestületnek. Egy tanfolyam elvégzése után Kőbányán a Családsegítő Szolgálatnál családgondozó szakemberként alkalmazták. 1992-ben a feleségéhez hasonlóan ő is a munkája mellett, mentálhigiénés szakon szerezte meg a második diplomáját a SOTE Pszichiátriai és Mentálhigiénés Osztályán.

1999-ben a vecsési Családsegítő Szolgálathoz került először családgondozónak, ahol a gyásztanácsadói minősítést is megszerezte. A Gondozási Központ szervezetéből aztán 2000-ben a Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat levált és önállósodott, amelynek a nyugdíjazásáig ő volt a vezetője. 2002-ben adta át az iroda vezetését Tárnokiné Törő Krisztinának.

Az 1989-es változások után egyik meghatározó egyénisége Vecsésen a keresztény-szociális munkának, a munkanélküliség és a szegénység miatt nehéz helyzetbe került kisemberek segélyezésének. Az önkormányzat mellett működő szociális bizottságban külsős tagként több cikluson át végzett, s a 2010. évi választások óta is végez hasznos, közérdekű tevékenységet.

Cikksorozatát Gondolatok címmel olvashatják a Vecsési Tájékoztató és a Vecsési Kalendárium olvasói. Ezekben a helyi kiadványokban rendszeresen közlik értékes fotóit is. Ugyanis három évtizede fotózik és videózik kisvállalkozóként Vecsésen. Megörökítette településünk politikai, társadalmi, kulturális eseményeit, családok és keresztyén közösségek ünnepeit, városunk fejlődését. Az otthonában őrzött fotó és videó gyűjteménye Vecsés utóbbi évtizedeinek értékes látlelete és a helytörténet pótolhatatlan értéke. A nyugdíjas mentálhigiénés szakember Táncsics u. 75. szám alatti lakása felér egy igazi tájházzal, kisebb múzeummal és népművészeti gyűjteménnyel.A római katolikus vallási néprajz tárgyi emlékei, neves erdélyi, kárpátaljai, csángóföldi, felvidéki és anyaországi festők, grafikusok, szobrászok, fafaragók, asztalosok, fazekasok, népművészek, hímző és szövő asszonyok, ismert kortárs művészek munkái sorakoznak a lakás szobáiban, s az erkélyen magyar zászlót lenget a szél. S hogy a sok szép kulturális és magyar érték megtekintése közben el ne feledkezzen a látogató a hálaadásról, egy szép falvédő figyelmeztet: Isten áldja meg a magyart! És még valami más is: a vecsési szobrászművész, Vadászi Pál által készített, a Halmi-telepi kibővített kápolnával együtt Keszthelyi Ferenc váci püspök által 2001. márciusban felszentelt feszület és a Nepomuki Szent János szobor is hirdeti a kapubejáratnál, hogy keresztény és vendégszerető emberek laknak a házban, akik a gyűjteményüket szívesen bemutatják az érdeklődőknek.

A kiállított néprajzi, népművészeti és kulturális értékek mellett említést érdemel a házigazda igényes, ritkaság számba menő komolyzenei (Musica Sacra) hanglemez és CD gyűjteménye is. A házi tárlat rendezésében és gondos kezelésében sokat segít a felesége: dr. Bálint Anna ügyvéd, akinek Monoron is van ügyvédi irodája. Házasságukból két gyermek született: Anna (1969, ügyvéd) és Mária Cecília (1973, repülőtéri alkalmazott).

Szabadidejében a Strázsa-hegyi szőlőjét műveli, magyar értékeinket menti, önmaga és mások Krisztus-hitét erősíti. Kedvelt időtöltése maradt a fotózás és a videofelvételek készítése. Mindemellett a feleségével járják Erdély, a Csángóföld, Kárpátalja és a Felvidék falvait, kirándulnak, ápolják az elcsatolt területek magyar közösségeiben a nemzethez tartozás hajszálgyökereket.

(2220 Vecsés Mária u.) 1911. július 25-én született Budapesten és Vecsésen hunyt el 2001. szeptember 11-én. Híres pedagógus családból származott. Édesapja Kiss Márton tanító és édesanyja Csorba Ida tanítónő, aki Táncsics Mihály unokája volt. Gyermekkorától Vecsésen élt és ő is tanító lett. A Falusi Általános Iskolában öt évtizeden át tanított, és gyermekek ezreit nevelte tisztességre, becsületre, hazaszeretetre. Áldozatos munkáját Vecsés Nagyközség Önkormányzata 1994-ben Vecsés Díszpolgára cím adományozásával ismerte el.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!



catchme refresh

Joomla Extensions powered by Joobi