Osváth Gábor

kikicsodaprof2

A Munkásotthon építője

(2220 Vecsés Fő u. 140.) Kárpátalján, Huszton született 1889. december 18-án és Vecsésen hunyt el 1957. február 6-án.

Eredeti foglalkozása asztalosmester volt. Rendíthetetlen híve volt a kommunista eszmének. Tagja volt a Szociáldemokrata Párt balszárnyának és illegálisan a Kommunista Pártnak. A községet járta és terjesztette a kommunista-szocialista nézeteit, vitatkozott, agitált, érvelt. Ezért gyakran bezárták, internálták, megverték. Néhány hónap múlva a kiszabadulás után ott folytatta, ahol abbahagyta. 1930-ban vezetésével tervet készítettek a Munkásotthon felépítésére, amit meg is valósítottak.

1931-ben ő volt a helyi Szociáldemokrata Párt elnöke. 1945. január 3-án a helyi kommunisták egyik vezetője volt, és képviselő-testületi tagnak választották, majd a Monori Járási Nemzeti Bizottság elnöke lett. Itt azt látta, hogy nem olyan irányba fejlődnek a dolgok a diktatúrában, mint amiért ő évtizedekig harcolt és szenvedett. Ezután minden tisztségéről lemondott, kilépett a pártból, hátat fordított a politikának, és a hátralévő éveit visszavonultan élte.

(2220 Vecsés Mária u.) 1911. július 25-én született Budapesten és Vecsésen hunyt el 2001. szeptember 11-én. Híres pedagógus családból származott. Édesapja Kiss Márton tanító és édesanyja Csorba Ida tanítónő, aki Táncsics Mihály unokája volt. Gyermekkorától Vecsésen élt és ő is tanító lett. A Falusi Általános Iskolában öt évtizeden át tanított, és gyermekek ezreit nevelte tisztességre, becsületre, hazaszeretetre. Áldozatos munkáját Vecsés Nagyközség Önkormányzata 1994-ben Vecsés Díszpolgára cím adományozásával ismerte el.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!



catchme refresh

Joomla Extensions powered by Joobi