Ransburg Sándor

kikicsodaprof2

Zenekarvezető

2220 Vecsés Kossuth utca 17 – Csepelen, a Weiss Manfréd gyárban volt könyvelő. Megalakulásától 22 évig hegedűse, majd szervezője, betanítója és vezetője volt a Vecsési Szalonzenekarnak, amely jelentős tényezője volt a helyi kulturális életnek. Sok rendezvényen felléptek, színielőadásokat kísértek, és önálló hangversenyük is volt minden évben. Kitűnően hegedült, és gyakran szerepelt szólistaként is, amiről a fennmaradt műsorok tanúskodnak.

Zsidó származása miatt 1940-ben munkaszolgálatra hívták be és valahol Oroszországban halt meg. Márta leánya a polgári leányiskolába járt, és a háború után Budapesten lakott.

(2220 Vecsés Mária u.) 1911. július 25-én született Budapesten és Vecsésen hunyt el 2001. szeptember 11-én. Híres pedagógus családból származott. Édesapja Kiss Márton tanító és édesanyja Csorba Ida tanítónő, aki Táncsics Mihály unokája volt. Gyermekkorától Vecsésen élt és ő is tanító lett. A Falusi Általános Iskolában öt évtizeden át tanított, és gyermekek ezreit nevelte tisztességre, becsületre, hazaszeretetre. Áldozatos munkáját Vecsés Nagyközség Önkormányzata 1994-ben Vecsés Díszpolgára cím adományozásával ismerte el.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!



catchme refresh

Joomla Extensions powered by Joobi