Simon Sándor (Dr.)

kikicsodaprof2

Orvos


Pécsett született 1903. május 24-én és Vecsésen hunyt el 1979. augusztus 17-én. Édesapja Vecsés MÁV Állomás állomásfőnöke volt. Fia innen járt az Orvostudományi Egyetemre, ahol 1928-ban nyert diplomát.

Első munkahelyei: az I. sz. Női Klinika, majd a Fehérkereszt Gyermekkórház. 1929. január 1-től a Stefánia Szövetség 188. sz. vecsési kirendeltségének orvosa, amely beosztásban 1941. május 31-ig tevékenykedett. 1930-ban szülész és nőgyógyász szakképesítést szerzett. 1931-től különböző biztosítótársaságok orvosa. Később az OTI, majd az SZTK körzeti orvosa. 1970-ben vezető községi főorvosként ment nyugdíjba. Ezután is ellátta a nőgyógyászati szakrendelést, egészen haláláig.

Az egyik rendelése után, íróasztalánál érte utol a halál. Rendkívül lelkiismeretes és kötelességtudó orvos volt. Munkájának legnagyobb eredménye, hogy a gyermekhalandóságot az 1928-as 18 ezrelékről 1960-ra 3,6 ezrelékre sikerült leszorítani, ami országosan is kiváló eredmény volt. Kitűnő ismerője és elkötelezett híve volt a természetes gyógymódoknak, és ő maga is gyakran folyamodott ehhez. Nevéhez fűződik többek között a rákszűrés bevezetése. Szinte mindenkit név szerint ismert a körzetében és őt is mindenki ismerte és tisztelte.  

(2220 Vecsés Mária u.) 1911. július 25-én született Budapesten és Vecsésen hunyt el 2001. szeptember 11-én. Híres pedagógus családból származott. Édesapja Kiss Márton tanító és édesanyja Csorba Ida tanítónő, aki Táncsics Mihály unokája volt. Gyermekkorától Vecsésen élt és ő is tanító lett. A Falusi Általános Iskolában öt évtizeden át tanított, és gyermekek ezreit nevelte tisztességre, becsületre, hazaszeretetre. Áldozatos munkáját Vecsés Nagyközség Önkormányzata 1994-ben Vecsés Díszpolgára cím adományozásával ismerte el.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!



catchme refresh

Joomla Extensions powered by Joobi