Tóth Elemérné (Pokornyi Pálma)

kikicsodaprof2

Zeneiskola-igazgató

Vecsésen született 1943. február 15-én és itt is hunyt el 2010. január 2-án. 1951-1957 között a helyi zeneoktatói munkaközösségben Kálmán Mária és dr. Kósa Zoltán voltak a tanárai. 1962-1964 között a Fővárosi IV. körzeti zeneiskolában Erneszt Sándor, 1962-1964-ig a pécsi tanárképző konzervatóriumban Kiss Vilmos volt a tanára. 1966-ban a Budapesti Zeneakadémián Deák Ágnes tanárnő kezei alatt szerzett hegedű-szolfézs tanári diplomát.

Először a főváros XIII. kerületében, 1979-től a monori Állami Zeneiskola vecsési tagozatán tanított. 1991. szeptember 19-től a község első, önálló állami zeneiskolájának két cikluson át, a nyugdíjazásáig az igazgatója. Kezdetben a zeneiskola tanszakait a négy helyi általános iskolában működtette és a közreműködésükkel hangversenyeket szervezett a József Attila Művelődési Házban. 1995-ben a budapesti IV. Európai Ifjúsági Fesztivál idején vecsési szervezőként 40 svéd gyerek elszállásolásáról gondoskodott. 1998-ban négy előadásból álló hangversenyt szervezett Erdélyben: Ditrón, Maroshévízen, Alfaluban, és Gyergyószárhegyen. Munkásságát Vecsés Önkormányzata 1998-ban Elismerő oklevéllel ismerte el.

Férje, Tóth Elemér a vecsési VIZÉP műszaki dolgozója volt. 

(2220 Vecsés Mária u.) 1911. július 25-én született Budapesten és Vecsésen hunyt el 2001. szeptember 11-én. Híres pedagógus családból származott. Édesapja Kiss Márton tanító és édesanyja Csorba Ida tanítónő, aki Táncsics Mihály unokája volt. Gyermekkorától Vecsésen élt és ő is tanító lett. A Falusi Általános Iskolában öt évtizeden át tanított, és gyermekek ezreit nevelte tisztességre, becsületre, hazaszeretetre. Áldozatos munkáját Vecsés Nagyközség Önkormányzata 1994-ben Vecsés Díszpolgára cím adományozásával ismerte el.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!



catchme refresh

Joomla Extensions powered by Joobi