Tóth Kálmán

kikicsodaprof2

Igazgató-tanító

Budapesten született 1873-ban. A szegedi és győri tanítóképző intézetekben végezte a tanulmányait. A tanítói oklevél birtokában Galambokon kezdte pályafutását, majd Megyerre került, s utána helyezték Vecsésre, ahol az 1909-ben alapított felsőtelepi állami elemi népiskola első igazgatója volt. 1928-ban, 55 éves korában, 38 évi állami szolgálat után nyugdíjazták, és Csiky Gyula igazgató vette át tőle az iskola irányítását.

(2220 Vecsés Mária u.) 1911. július 25-én született Budapesten és Vecsésen hunyt el 2001. szeptember 11-én. Híres pedagógus családból származott. Édesapja Kiss Márton tanító és édesanyja Csorba Ida tanítónő, aki Táncsics Mihály unokája volt. Gyermekkorától Vecsésen élt és ő is tanító lett. A Falusi Általános Iskolában öt évtizeden át tanított, és gyermekek ezreit nevelte tisztességre, becsületre, hazaszeretetre. Áldozatos munkáját Vecsés Nagyközség Önkormányzata 1994-ben Vecsés Díszpolgára cím adományozásával ismerte el.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!



catchme refresh

Joomla Extensions powered by Joobi