Skribek Pál

skribek pal

Gépésztechnikus, ipartestületi elnök

Skribek Pál és Szabó Erzsébet  gyermekeként 1943. november 10-én született Vecsésen. Általános iskolai tanulmányait Vecsésen végezte. 1960-ban a Budapesten a MÜM. 8. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézetben lakatos szakmunkás vizsgát tett, majd 1968-ban a lakatos mestervizsgát is letette. 1972-ben Budapesten a Fáy András Gépésztechnikumban gépésztechnikus szakmai képesítő vizsgát tett, és 1980-ban az esztergályos mestervizsgát is sikerrel teljesítette.

1957-72 között Kispesten az Egyesült Villamos Gépgyár (EVIG), lakatosa, 1970-től a karbantartó műhely (TMK) vezetője. 1972-től Vecsésen végez lakatos és esztergályos kisiparos tevékenységet. A kisipari termeltető hálózaton keresztül exportra is készítenek gépeket, berendezéseket, szerszámokat. 1982-től saját szabadalom alapján üdítőadagoló automatákat gyárt a vendéglátóipar számára. 1982-ben létrehozza a Hörpi Gmk-t, majd 1988-tól családi alapon a Firkász Bt-t, amelynek ő a vezetője. 1990-94 között Vecsés Nagyközség fideszes önkormányzati képviselője és a vállalkozásfejlesztési bizottság elnöke. 2010-től a pénzügyi bizottság külsős tagja.

Tragikus hirtelenséggel elhunyt fia, Zoltán négy cikluson át volt a FIDESZ városi önkormányzati képviselője és a gazdasági bizottság vezetője.

Skribek Pál több mint negyven éve ipartestületi vezető. 1972-1981-ig, 1983-1984-ig a KIOSZ helyi csoportjának titkára. 1992-től a Vecsési Ipartestület ügyvezetője, majd 2004-től választott elnöke. 1981-től a KIOSZ Pest megyei vezetőségének, 1983-1986-ig a KIOSZ országos vezetőségének tagja. 1998-tól a Pest Megyei Kézműves Kamara alelnöke, az összevonás után napjainkig a Pest Megyei és Érd Megyei Jogú Városi Kereskedelmi és Iparkamara vas és járműipari osztályának elnöke, az oktatási bizottság tagja, szakképzési szakértő. 2009-ben megszervezte a szakképzéssel foglalkozó Közép-magyarországi Ipartestületek Szövetsége Közhasznú Oktatási Nonprofit Kft-t, amelynek jelenleg ügyvezetője. 2010-től az Ipartestületek Pest Megyei Területi Szövetségének elnöke. 1994-től folyamatosan a pénzügyi bizottság külsős tagja.

Közösségi munkájáért több elismerést kapott. 1981-ben a KIOSZ országos küldöttgyűlése Kiváló Szervezeti Munkáért, Az Elnöki Tanács 1986-ban Munka Érdemrend ezüst fokozat, Vecsés városa 2000-ben Pro Urbe díjjal ismerte el munkásságát. 1999-ben az Év vállalkozója, 2000-ben az Országos Kézműves Kamara "Aranydiplomás mester" kitüntetésben részesítette. 2000-ben Kamarai munkáért aranygyűrűt vehetett át a Kereskedelmi és Iparkamara országos elnökétől. 2008-ban a Pest Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Peterdi Vince díjjal és aranygyűrűvel ismerte el kamarai munkáját.

A Vecsés SC labdarugójaként hosszú időn át részese volt Vecsés sportéletének. A Vecsési Ipartestület 100 éves jubileumára a feleségével együtt elkészítették a Vecsési Ipartörténet centenáriumi évkönyvét.

Szlahó Máriával kötött házasságából két gyermekük született: Zoltán (1968, elhunyt) és Éva (1971, közgazdász), s van öt unokájuk is: Zsófia, Norbert, Réka, Dóra, Szilárd.

(2220 Vecsés Mária u.) 1911. július 25-én született Budapesten és Vecsésen hunyt el 2001. szeptember 11-én. Híres pedagógus családból származott. Édesapja Kiss Márton tanító és édesanyja Csorba Ida tanítónő, aki Táncsics Mihály unokája volt. Gyermekkorától Vecsésen élt és ő is tanító lett. A Falusi Általános Iskolában öt évtizeden át tanított, és gyermekek ezreit nevelte tisztességre, becsületre, hazaszeretetre. Áldozatos munkáját Vecsés Nagyközség Önkormányzata 1994-ben Vecsés Díszpolgára cím adományozásával ismerte el.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!



catchme refresh

Joomla Extensions powered by Joobi